Kedves Olvasó!
Telik a nyár, kapunk hideget, de inkább rengeteg meleget és közben megvolt a 100. szüléskísérés is, cuki legényke meg is váratott minket.
Ez a komoly szám, komoly számvetést hozott, csak olyan Tündisen komolyat.
Elsőkörben legyen akkor komoly: Nagyon köszönöm az összes párnak, hogy ezt a szép számot el tudtam érni. A sok találkozást, beszélgetést, készülést! Természetesen azoknak is, akik „csak” szülésfelkészítőn vagy egyéb módon kapcsolódtak velem az elmúlt 18 évben.
Köszönöm a bizalmat!
Volt ebben pár órás, gyors szülés, volt több, mint 22 óra.
Volt benne picurka baba és volt 4800 gramm is.
Volt benne könnyű szülés, ha lehet ilyen és volt nagyon nehéz is.
Volt benne sok sikeres VBAC is, néhány otthonszülés, ami szintén nagyon különleges élmény és más tapasztalat.
Voltak benne nagyon szép kapcsolódások kórházi dolgozókkal, és volt benne nyilván, nehezítettebb terep is.
Hálás, néha nehéz is ezen az úton kísérni a párokat, látni a nehézségeiket, de örülni a fejlődésüknek.
Vannak és megmaradtak a baba születése óta is kapcsolatok, barátságok. Sokszor kapok fényképet, kis összefoglalót, a születésnapon emlékeztetőt. Ez mind csodaszép!
Mondhatnám, hogy munka, de inkább hivatás.
Érdekes tények:
– Tulajdonképpen nehezen viselem a bizonytalanságot, de ezek szerint mégis jól, mert készenlétben lenni, na, az full bizonytalanság. Annyival könnyebb, h közben eltelt ennyi év, rutinosabb vagyok, nem félek, attól, hogy nem fejezem be az elkezdett levest, hétvégi ebédet, viszont gyakran belefutok, hogy jó könyvet olvasni, hajnalig, nem jó buli, mert ha hívnak, hulla leszek… többet kéne aludnom….
– Érdekes tény még, hogy ez a hivatás szinte teljes absztinenciát is biztosít!
Szeretem a hajnali ébredő várost, amikor még inkább csend van, vagy az éjszakai suhanást, amikor tényleg lehet haladni, nincs zaj, dugó.
Jó a hazaérkezés, lecsendesedés, a teljes zuhanyozás, a lassú megérkezés az itthoni helyzetekbe, a fura visszacsöppenés a való világba, miközben egy kis élet beköszönt, elkezdte földi útját!
Kedves, amikor megjegyzik gyermekágyas látogatásnál vagy később, h ez „néni” volt, aki először látott, előfordult, hogy Ő fogott meg először.
Sokszor sírtam én is a baba megérkezésekor, se szeri, se száma, hogy hányszor tartottam vissza én is a lélegzetem, hogy nyomok, mikor itt az idő.
Hű, de sok mindet lehetne még írni, pár mondatba nehéz összefoglalni 18 év történéseit, tapasztalatait, szépségeit, nehézségeit!
Nyilván a végén óriás köszönet a családomnak, a dúlatársaimnak, a szuper praxisunknak, akik nap, mint nap segítenek, támogatnak ebben a munkában!
