Szüléstörténetek

Amiket elmondott, hogy milyen szép élmény is lehet egy szülés, igazán irigykedtem, bárcsak nekem is olyan lehetne majd. Aztán rájöttünk a férjemmel, hogy ha szeretnénk valamit, azért harcolnunk kell. Az utolsó hetekben, nevezetesen a 35. héten kórházat és szülész-nőgyógyászt váltottunk. Rettentő büszke volt ránk Tündi, de mi is magunkra, hogy meg mertük lépni ezt. Az újonnan választott kórház neve: Róbert Károly Klinika, és az új dokink Dr. Herczegh Szabolcs lett (bár sokak peres ügye miatt halottak róla, ellenben egy kellemes, megbízható, türelmes, higgadt, nyugodt dokibácsi, aki nem szeret beavatkozni a természet csodás folyamatába... értsd: nem ad oxitocint, nem vág ha nem muszáj, előnyben részesíti a homeoptátiát és mindenféle természetes fájdalomcsillapító módszert).

Így történt, hogy a szülést már abszolút felkészülten és nyugodtan vártuk.
Hajnali 2-kor elfolyt a magzatvíz, amíg Tündi nem ért oda hozzánk, fitt bal labdán ültem, járkáltam, lazítottam. 3 órától megindultak a 15 perces méhösszehúzódások. Közben készülgettünk, és Tündi szendvicseket gyártott nekünk. Nem kapkodtunk, nem lett volna értelme. Csak úgy röpült az idő. Emlékszem viccesen, úton a kórházba még megemlítettem, 10-re szülők leszünk. 7-re beértünk a kórházba, megvizsgáltak, majd örömmel nyugtázták, hogy nagyon jól állunk. Ennek mindenki örült, én is, hiszem a fájások eddig nem voltak igazán fájdalmasak. 7-től viszont intenzíven erősödtek. A klinikán minden alternatív fájdalomcsillapításra lehetőség volt. (zene, labda, bordásfal), a vajúdási pozíciók szabadon választhatóak voltak. Éltem a lehetőséggel és 8-10-ig egy meleg vizes sarokkádban vajúdtam. Úgy gondoltam jó lesz, ha masszíroznak is, de rá kellett jönnöm, hogy a testi kontaktust a minimálisra kell csökkentenem, a külvilágot kissé ki kell zárnom, hogy koncentrálhassak magunkra. Nagyon sokat jelentett, hogy lelkiekben mindkettőjüktől (férjem+Tündi) abszolút figyelmet és támogatást kaptam. Egyik kezemben férjem, másikban Tündi keze volt. S kontrakciók közben őket szorítottam... szerintem lilára. Ott a kádban, már igen intenzív fájásaim voltam. Bár elég nehezen tűröm a fájdalmat, elkeseredésemben már ingerült lettem, és ha jól emlékszem könyörögtem egy császármetszésért. Ők ketten csak fogták a kezem és bíztattak. 10 óra után újra megvizsgált a dokibácsi, és jelezte, hogy nagyon jól állunk, gyakorlatilag bármelyik pillanatban elkezdődhet a kitolási szakasz. Hát így is lett, közösen küzdöttünk a mihamarabbi szülésért. 10:30-kor meglátták a baba hajas fejbőrét, onnantól pedig pár erősebb nyomás volt, és megszületett az első kislányunk, Juhász Emese Szabina. Apa elvágta a köldökzsinórt, és boldogan nézegettük a picurkánkat. Közös vajúdás volt, közös, gyönyörű élménnyel.

Semmilyen orvosi segítség nem volt hozzá szükséges, pici gátmetszés történt, de azt hiszem egy ilyen intenzív vajúdás után (7-11-ig, összesen 4 óra, tehát óránként 1 ujjnyi tágulás), első szülésnél ez igazán belefér. Örömködtünk, és az arany óra helyett, arany 2,5 órát hagytak nekünk a szülésznők.

Összességében mindenkinek ilyen csodás szülésélményt kívánok, amilyen nekünk volt. Tündit, pedig minden kismamának és kispapának szívből csak ajánlani tudom!

Hálával és nagy boldogsággal: Juhászné Majoros Adrienn

Rita:
Amikor megtudtuk, hogy babát várok nagyon boldog lettem, de megijedtem a szüléstől.
Ahogy teltek a napok egyre nőtt bennem a félelem. Tudtam magamról, hogy nem bírom az erős, testi fájdalmakat, éreztem, hogy szükségem van lelki és testi támaszra szülésem óráiban.
A párom megígérte, hogy bejön velem a szülőszobára és végig fogja a kezem. Tündit a kismamatornán ismertem meg, amikor megtudtam, hogy szüléskíséréssel is foglalkozik, tudtam, hogy ő a mi emberünk.
Tündi többször eljött hozzánk Boti születése előtt beszélgetni a szülés és születés csodájáról és nehézségeiről, így a párom és én sok kérdésünkre választ kaptunk. Az egyik legfontosabb dolgot sikerült Tündinek átadni és megértetni velem: a szülés közben egyre erősödő fájdalom, egyre közelebb visz ahhoz, hogy a karjaimban tarthassam azt a titokzatos piciny életet, akit 9 hónapig a pocakomban örömmel és vigyázva hordoztam. Sok gyakorlati tanácsot is megosztott velünk Tündi: szülési pozíciókat, légzéstechnikát, a fájdalomcsillapítás természetes módszereit, stb.
A szülés napját örömmel és lelkileg felkészülve vártuk.

2009. augusztus 22-én éjjel 2 órakor kezdődtek el a fájásaim, később egyre erősödtek, így a párommal felhívtuk Tündit és a szülésznőnket, aki javasolta, hogy üljek be egy kád meleg vízbe, ami természetes módon csillapítja a fájdalmat. Annyira ellazultam a vízben, hogy reggel 6-ra nem éreztem semmi fájdalmat. A fájások csak délután 17 órára tértek vissza, addig vidáman töltöttük el a napot ettünk, ittunk és kártyáztunk. Este 18 órakor elfolyt a magzatvizem, ekkor kezdtem bepánikolni. Elindultunk autóval a kórház felé, egyre jobban féltem a következő óráktól és sírni kezdtem. A kórházban megvizsgáltak, jól tágultam, Boti szívhangja is jó volt, de a sírás miatt a levegőt kezdtem rosszul venni. A párom és Tündi velem együtt lélegeztek, hogy megnyugodjak, így sikerült magam összeszedni, éreztem, hogy biztonságban vagyok. A fájások egyre sűrűsödtek és erősödtek, a párom borogatta a homlokom és vajúdó olajjal masszírozta a derekam, Tündi borogatta a hasamat és a derekamat forró gyógynövényes pakolással, ezen kívül más fájdalomcsillapítást nem kértem.
Este 22.30 körül már nem volt szünet a fájásaim között, így elérkeztem a kitolási szakaszhoz.
A doktor úr megkérdezte tőlem, hogy hol szeretnék szülni – szülőágyon fekve, szülősámlin ülve, a padlón négykézláb, stb. – én a szülősámlit választottam. A párom fogta a kezem, amit teljes erőmből szorítottam, mert a tolófájások egyre erősödtek, behunytam a szemem, csak magamra és Botira koncentráltam, közben sikítottam a fájdalomtól. A szülésznő tükröt tartott elém, hogy lássam, ahogy Boti fejecskéje kibújik belőlem, ez erőt adott a folytatáshoz. Biztatott a doktor úr is, már csak pár nyomás és a kezembe tarthatom a pici Botit.
22.50-re megszületett, dús fekete hajjal, makkegészségesen Boti babánk, 4200 grammal és 58 cm-rel.
A párom elvágta a köldökzsinórt, Botit mellettem fürdették meg és a mellemre helyezték. Hármasban hagytak minket, hogy legyen időnk Botival megismerkedni és örülni egymásnak.

Számomra Boti születése csodálatos élményként maradt meg. A legfontosabb dolog megvalósult, hogy Boti mesterséges beavatkozás és fájdalomcsillapítás nélkül, a maga tempójában, nyugalomban született meg. Örültem, hogy gátmetszés és gyógyszeres fájdalomcsillapítás nélkül meg tudtam szülni Botit.
Mindezekre, ha nem áll mellettem senki, nem lettem volna képes. Hálás vagyok a páromnak, aki lelki támaszt nyújtott nehéz pillanataimban és Tündinek, aki mindent megtett, hogy minimálisra csökkentse fájdalmaimat és növelje lelki erőmet.

Kata:
Tünde barátnémat 15 éve ismerem.
Mindig is gyerekekkel foglalkozott, mígnem belekóstolt a dúlaság különleges misztériumába, ahol a gyermek/magzat mellett az anya, az anyával való különleges kapcsolat kialakítása kap hangsúlyt.
Amikor kiderült, hogy kisbabát várunk, természetesen boldogan újságoltam mindenkinek. Tündének is, és szinte ezzel egy időben elkezdődött egy különleges utazás...:)
Nem kellettek könyvek, ha kérdésem volt a babával vagy a szüléssel kapcsolatban, ő boldogan a rendelkezésünkre állt.
Emlékszem, pár hónapos pocakkal már mindent tudtam, mikor és hogyan indul a szülés, a szülés fázisait, mit kérjünk a kórháztól, a doktortól, mit tegyünk a bőröndbe, ha eljön a nagy nap és INDULUNK SZÜLNI.
Aztán ahogy közeledett a 40. hét, annál parázósabb lettem, és akkor már napokat tudtam volna újra és újra beszélgetni arról, hogy mi fog történik majd velünk. A férjem- a drága, aranyos- szintén egyre szorongóbb lett, várva az ismeretlent. Tünde az utolsó időszakban is többször átjött hozzánk, átbeszélve órákat, feleleveníteni a már ismert dolgokat, ezzel oldani a bennünk lévő feszültséget - átadva magunkat a boldog várakozásnak.

Február 27-e a mi legboldogabb napunk, ekkor született meg a mi kislányunk: Bogi.
Hajnali negyed 2-kor csordogálni kezdett a magzatvíz - este 18.51-kor pedig kezembe kaphattam magzatmázas gyermekünket.
E nem kevés szülési idő alatt ketten voltunk a férjemmel, fizikálisan-igazából 3-an voltunk a szülőszobában: férjem,én és Tünde. Mert bár testileg nem volt ott, de lelkileg igen, és mi szorgosan segítettük felidézését mindannak, amit tőle hallottunk, és ami nagyon nagy segítségünkre volt a vajúdás és a teljes szülés időszakában.

Köszönjük neked Tündém ezt az időszakot, az időt, amit rám/ránk szántál.
Segítettél megküzdeni minket a nagy Ismeretlennel - hisz Bogi első baba - és elhinni, hogy a szülés az élet nagy csodája, teljesen ösztönös, természetes, félelemnélküli kell, hogy legyen. Hisz így tudunk a legjobban koncentrálni, segíteni születendő gyermekünknek.